AUTOCROSS EB FUTAM
Brokernet RALLYCROSS EB 2010.
RALLYCROSS AFS 2009.07.18-19.
VIDEÓTÁR
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
 
Regisztráció
HOTEL
PROGRAM

1 hónap 3 hónap
2010.03.21
Évnyitó gálával köszöntötte az Off-road szakágat a Kakucsring
Érik a csere? Most Fodor ült be Harsányi autójába... / Fotó: Borbás Bálint
Március 21-én, vasárnap – a ralikrossz és az autókrossz magyar bajnoki versenynaptárába idén először bekerülő – Kakucsringen gyűlt össze az Off-road szakág apraja-nagyja, hogy az új versenyhelyszínen köszöntse az új idényt egy gála tesztversennyel egybekötött közönségtalálkozón.

Délelőtt a szakág vezetői és versenyzői egy idénynyitó szakági értekezleten vettek részt, majd a versenyzők letették a minden évben kötelező minimumvizsgát szabályismeretből, továbbá a gépkönyvezésen is túlestek. Mindeközben a helyszínre kilátogató nézők figyelmét a Skoda Klub, a Lada Klub és a Retro VW klub autói mellett különböző drift-járgányok próbálták lekötni, látványos köröket téve a pályán.

 

Ezt követően, egy órán át bárki bármilyen autóval a pályára hajthatott, és belekóstolhatott a Kakucsringen való száguldás élményébe, amit több néző is kipróbált saját utcai autójával. Majd egy órás ralikrossz bemutató következett, amely során többek között Harsányi Zoltán, Majerszky Gábor, Ujházi Béla és Gorácz Béla is a pályára hajtott azzal az autóval, amelyet az idei versenyeken fognak használni.

 

Harsányi, Majerszky és Gorácz versenygépébe az esemény kedvéért kivételesen jobb oldali ülést is beszereltek, így a pilóták nemcsak tesztelésre használták fel a lehetőséget, de egyidejűleg hatalmas örömöt is szereztek néhány szerencsés szurkolónak, akiket „megröptettek” az anyósülésben a kakucsi pályán. A magyar- és Közép-Európai zónabajnoki címvédő Harsányi Zoltán mellé például saját kisfia is beült néhány gyorskör erejéig.

 

A rendezvényt egy amolyan tesztverseny zárta le, amelyen öt másodpercenkénti indítással engedték egymás után a versenyzőket, és a különböző kategóriák leggyorsabbjait végül külön kupákkal díjazták.          

 

A 2010-es magyar ralikrossz bajnokság első versenyére április 4. és 5. között kerül sor, Máriapócson. 

 

(Forrás: Borbás Bálint)

Csatolt képek (8 db)

Eddigi hozzászólások
További cikkek
2010.08.29
2010.08.28
2010.08.27
2010.08.26
2010.08.25
2010.08.24
2010.08.23
2010.08.16
2010.08.15
2010.08.14
2010.08.09
2010.07.28
2010.06.09
2010.06.06
2010.06.05
2010.06.04
2010.06.03
2010.06.02
2010.06.01
2010.05.31
2010.05.28
2010.05.25
2010.05.22
2010.05.21
2010.05.20
2010.05.16
2010.05.10
2010.05.04
2010.04.27
2010.04.26
2010.04.21
2010.04.16
2010.04.06
2010.04.04
2010.04.03
2010.04.02
2010.03.23
APRÓHIRDETÉSEK
LINKEK
KIEMELT PARTNEREINK
TÁMOGATÓK
MÉDIA PARTNEREK
KÉPTÁR
HANGANYAGOK